KÖNYV: Sarah J. Maas - Köd és harag udvara

Írta: Sarah J. Maas
Eredeti cím: Court of Mist and Fury
Kiadta: Könymolyképző Kiadó 2017
Oldalszám: 750
Sorozat tagja?: Igen - Tüskék és Rózsák udvara 2.
Függővég? Igen (nagyon is)

Fülszöveg:
Én ​nem vagyok jó. Semmi vagyok, és a lelkem, halhatatlan lelkem el van átkozva… Mintha a tüdőm is cserbenhagyott volna, de próbáltam levegőt venni, hogy ki tudjam mondani, hogy nem. Nem.
Miután Feyre kiszabadította szerelmét, Tamlint a gonosz tündérkirálynő karmai közül, már halhatatlanként, tündérmágiája birtokában tér vissza a Tavasz udvarába. De nem feledheti sem a szörnyűségeket, melyek révén megmentette Tamlin népét, sem az alkut, amit Rhysanddel, az Éjszaka udvarának rettegett főurával kötött.
Egyre jobban bevonódik Rhys ügyeibe és fellángoló érzelmei hálójába, ám háború közeleg: egy minden eddiginél hatalmasabb gonosz erő fenyeget azzal, hogy mindent elpusztít, amiért Feyre valaha küzdött.
Szembe kell néznie a múltjával, elfogadnia különleges adottságait és döntenie kell a sorsáról.
Oda kell adnia a szívét, hogy meggyógyítsa a kettéhasadt világot.
Sarah J. Maas New York Times bestseller szerző lélegzetelállító fantasy-sorozatának második kötete.

A szerelemért még a halált is kicselezte.
A világ megmentéséért maga lesz az élő fegyver.

Véleményem:

Mint ahogy már az előző kötetnél is írtam, ez egy nagyon újra olvasós sorozat. A második része főként, ugyanis igen, a hossz nem véletlen. Rengeteg minden kiderül belőle, a körmünket garantáltan tövig rágjuk mire a végére jutunk.

Már maga a borító is megfogja az embert, ahogy a kék és Feyre sokat változó ruhája megjelenik rajta. Persze a US borítói megint csak a kék színt láthatjuk a háttérben, de szerencsére a KMK kiadó megint jól döntött, és inkább a UK borítót választotta a regényhez. Nem véletlenül, ugyanis a háttér sokat fog mondani majd a történetről is.

Megint csak nosztalgiázva gondolok vissza erre a kötetre, hogy a megjelenését mennyi cécó övezte ennek is. Főleg, hogy emlékeim szerint már mindenki megkapta a környezetemben, még a vonaton is szembe jött velem, nekem pedig még mindig nem volt meg, pedig előrendeltem. Agybajt kaptam, és először persze nagyinak ment a kötet, aki villámgyorsan elolvasta - harcolós, túl izgi jelenteket persze kihagyva belőle - utána következtem én. Hát, nagyon izgatottan vágtam bele, és vágok bele a mai napig a könyvbe, mivel Sarah nem egy 7 részes sorozatot tervezett a könyvből. 

(Figyelem! A feketével kihúzott SPOILER rész)

A történet elszakadt már a Szépség és a Szörnyeteg sémától, most inkább már arról van szó, hogy mi is van a happy ending után. Feyre miután túlélte a borzalmakat visszatér a Tavasz udvarába, azonban nem megy minden zökkenőmentesen. Feyre-t sok minden elkezdi gyötörni, jár a feje, valamint a közelgő esküvője Tamlinnal sem könnyíti meg a dolgát. Mindezek ellenére Feyre igyekszik arra gondolni, hogy a boldogság már csak egy karnyújtásnyira van  Mind azt tudjuk, a Rysanddal kötött egyezsége sem könnyíti meg a dolgát, viszont pont ez menti meg attól, hogy az esküvője napján teljesen pánikba essen, amikor meglátja a vörös szirmokkal hintet fehér szőnyeget. 

Rysand-ról már volt szó az előző értékelés végén, azonban most jóval nagyobb hangsúlyt kap, mint Tamlin a rész során. Annyi de annyi mindent tudnék mondani róla, hogy mitől olvadt meg az akkor még kissé ellenszenves szívem iránta, mitől bűvölődtem el, s miért van sok helyen a könyv egy bizonyos fejezete kiemelve mindenhol, nem véletlenül. Ez alatt a kötet alatt Rysand átírta magát a fejemben a kissé fojtogatni való pasi szerepéből a "nekem is kell egy ilyen pasi" kategóriába. Szószerint voltak olyan pillanatok, amikor a mellkasomra fektetett könyvvel bámultam a plafont és csak néztem magam elé, s szinte túlcsordultam. 

Nagyokat sikoltoztam a könyvvön, amikor olyan tündéri megszólalások voltak, hogy már-már bepisiltem a röhögéstől, vagy épp a sírás kerülgetett annyira édesnek éreztem az egészet. Igen, néhol csöpögött, de egy ilyen szerelmi egymásra találást nem lehetett máshogy.

Na, de elég az ömlengésből, beszéljünk a karakterekről és magáról a történetről. 

Feyre karaktere az előző kötethez képest kissé lassan, esetlenül indít a Hegyalján történtek után. A könyv első negyedében konkrétan ebből a kissé leamortizált állapotból kezd el felállni, ahol Rysand segít neki leküzdeni a depresszióját, saját önmarcangolását. Rysand persze hozza formáját a kötet alatt, de ahogy fentebb írtam, jobbára meghódította a szívemet a kötet végére. Több karakter is feltűnik, akik a későbbiekben nagy szerepet fognak játszani, valamint Lucien is több szerepet kap a kötet lapjain, mint mondjuk az előző kötetben. Lucien a végére például sokkalta másabb lesz a szememben a kötet végére, mint mondjuk az első kötetben. 

Nagyon nehéz nem spoileresen írni a könyvről, mivel annyi mindent tudnék írni róla. Jeleneteket kiemelni, elemezni, ömlengeni róla, mennyire valóságos, vagy épp mennyire szépek, ahogy Sarah lefesti ezeket a képeket. Vagy épp arról a vége felé lévő jelenetről, amit a mai napig nem tudok úgy elolvasni, hogy a szívem ne a torkomban dobogjon, ne remegjen a kezem folyton, s ne érezzem azt, hogy most fogok elájulni, ha nem teszem le ezt a könyvet. Ebből a szempontból megértettem, miért mondják azt, hogy Sarah egy gyönyörű szörnyeteg, ha könyvírásról van szó. 

Nagyvonalakban annyit tudnék ezekről mondani, hogy a könyv elérte, hogy imádjam, hogy én magam is elgondolkozzak dolgokon, amiket felvetett a könyv. Arról a töménytelen mennyiségű információról viszont ne is beszéljünk, amiket ez a könyv lenyom a torkomon 750 oldal alatt. Talán egy kicsit sok mindent is kellett megjegyeznem, ami a harmadik kötet elolvasásakor kissé hátrány is volt. Akkor még egyszer elkellett olvasnom a sorozat első két részét, hogy egyáltalán eszembe jusson, hogy ja, tényleg, van ilyen is, és Feyre tudja ezt is, ez itt derült ki, ez pedig ezt is mondta. Arról nem is beszélve, hogy az eredeti Szépség és a Szörnyeget történetet is kissé újra kellett gondolnom. Főleg, hogy a happy ending után nem nagyon tudunk semmit sem a karakterekről. 

Eljátszottam a gondolattal, hogy mi lett volna, ha Belle miután az esküvőjére készül egyszercsak elrabolja valaki, aki még szebbé teszi az életét, ha nem habos és cukormázas az egész történet, ahol a lány olvas, a szörnyeteg pedig a tenyerén hordozza, hanem egy tökéletes feminin egyenlőség alakul ki a párja és közte, aki mellesleg nem a Szörnyeteg.  Belle történetét teljesen más szemmel láttam így már, s valahogy nem is tudok úgy a mesére nézni, hogy ne jusson eszembe, lehet, hogy Belle-ből is lehetett volna harcos, lehetett volna egy igazi amazon, aki még okos is hozzá? 

Nagyon tudom ajánlani mindenkinek, aki imádja a fantazit, vagy épp az első kötet meghódította pici könyvmoly szívét egy pillanat alatt. 

Találkozunk a következő értékelésben!

Addig is...

Jó olvasást!