KÖNYV: Daisy Goodwin - Viktória

 

Írta: Daisy Goodwin

Eredeti cím: Victoria

Kiadta: Európa 2017

Oldalszám: 424 oldal

Kötés: Keménytáblás

Sorozat tagja?: Nem

Függővég?: Nem

Fülszöveg:

1837-ben ​egy százötven centis fiatal lány került Nagy-Britannia trónjára: a szőke, kék szemű, akaratos Viktória. Nagy szerencséje volt: alig egy hónappal korábban lett tizennyolc éves, tehát önállóan uralkodhatott.

Anyja, a kenti herceg özvegye, és kegyence, John Conroy, addig a széltől is óvták, elzárták a világtól és az emberektől. Társaságba nem vitték, barátnőt nem szerezhetett. Most szívesen irányították volna, ha hagyja magát. Minden férfi, aki rokonságban állt vele, azt híresztelte, hogy szubnormális és hisztérikus. Boldogan megkönnyítették volna hát az életét: ők uralkodnak, Viktória meg pihenjen.

Egyetlen ember bízott benne: a miniszterelnök, Lord Melbourne. Tehetséges, jellemes politikus volt, aki életéből négy évet szentelt annak, hogy az uralkodásra fel nem készített gyereklányból a maga lábán megálló királynőt faragjon. Ma már tudjuk, hogy mekkora királynőt.

Erről a négy évről szól a regény. Udvari intrikákról, összeesküvésekről, hatalomsóvár rokonokról és két szerelemről.

Véleményem:

Egy jó ideje szemeztem már a könyvvel, hiszen egy olyan korszákról szól, amely Angliának meghatározó időszaka volt. A kezdet kora, amikor is Viktória királynő trónra lépett. Mondhatnám, hogy maradéktalanul elégedett vagyok vele, akkor viszont hazudnék. Vegyük is a részleteket számba. 

Annak idején rajongtam a filmért, amit Viktória, királynő ifjú koráról készítettek. Imádtam benne Emily Blunt-ot, aki megtestesítette a hercegnőt, majd királynőt, s valahogy megfogott a kor. Akkoriban cikket cikk után olvastam a korszakról, annak felépítéséről s magáról a királynőről. Ekkor tájt találtam rá azokra a könyvekre, amik róla szólnak. 

Az ifjú Viktória királynő (2009)

Nagyon megfogott akkoriban a film, így érhető, hogy a könyv, ami az uralkodásának első négy évéről készült, nagyon is meghatározó számomra. Nagyon akartam úgy igazából szeretni ezt a könyvet, mégis egy pici keserűség volt benne.

A könyv remekül kezd, bár a tördelésével nem voltam feltétlenül elégedett. Gyakran a párbeszédek annyira beleolvadtak a szövegbe, hogy észrevenni is nehezé volt őket, gyakran kimarad egy-gy helyen a kötőjel, ami jelezte volna, valaki megszólalt. 

A gondolatok maguk nagyon is tartalmasak voltak, néha túl tartalmasak. Az első három fejezetben persze inkább azzal foglalkozunk, hogy Lord M. és Viktória milyen szoros kapcsolatba kerülnek, a parlament botrányai valamint a háttérben folyó folyamatos kiházasítás, amit Viktória nem igazán szeretne. 

A kötetben sokkal inkább érzelmekre hagyatkozik a királynő, mintsem az ész érvekre, pedig ahogy utána olvas az ember, inkább racionalista hölgynek gondoltam volna. Mivel megemlítik, hogy a királynő naplói nyomán készült a könyv, így már teljesen más képet ad a nőről, aki a második - II. Erzsébet után - leghosszabb ideig uralkodó királynő volt az angol trónon. Uralkodása alatt pedig virágzott ismételten a királyság, ahogy I. Erzsébet alatt. A fejezetek alatt meg is említik többször is, hogy a királynő példaképe, Anglia első királynője volt.

Történetét és életét gyakorta hasonlította az övéhez, noha ő nem maradt szűz élete végéig, viszont kapcsolatát Lord M.-el sokban hasonlított. Az első két és fél fejezet tökéletesen megfogott, odaszögezett a székemhez, és egy szuszra olvastam el 250 oldalt. Azonban azt kell mondjam, hogy a második fejezet második felétől kissé kezdett ellaposodni a történet. Már nagyon nem Viktória gondolatait hallottuk, hanem inkább azokét, akik körbevették. 

Ekkor már ugye harmadik éve uralkodott a királynő, s már az első évben is pedzegették, hogy illene minél hamarabb férjhez menni, aki úgymond "kordában" tartja. Itt a bennem élő feminista azonnal felháborodott, főleg azok után, amit az interneten az ember elolvas a királynőről. Igaz, sokszor felvetik, mi van, ha valójában Albert irányított, s a királynő szerelemtől túltengve hagyta neki, ahogy mindig is tervezték a csatlósai. 

A történetben egy olyank királynőt ismerhettem meg, aki szeszélyes, akit annyira az érzelmei irányítanak, hogy szinte hihetetlen, hogy képes volt így uralkodni. Ugyanis, ha azt veszem, miként cselekedett élete során nehéz elhinni. Az utosló fejezet már arról szól, hogy a királynőnek mindenképpen férjhez kell mennie. Ez a rész viszont már kissé idegesített. Főleg azért, mert Lord M. egyre inkább a külföldön zajló harcokról, problémákról próbálta informálni a királynőt.

Tény Albert felvetése, hogy London népe szegény, ahogy az országa is, jogos volt, viszont annak modora, ahogy felvetette, az már kevésbé. Ennek ellenére valahogy nem tudom elképzelni, hogy miként szerethetet bele Albert hercegbe. Igen, értem, szerelem első látásra, azonban, ahogy a végén mondta a királynő is. "(...) kényelmetlen házasság lesz."

Ebből arra lehet következtetni, hogy Viktória hozzámegy, viszont mindig ő fogja viselni a szoknyát. Szívesen olvasnék egy második vagy harmadik kötetet, de sajna, csak egybe lett belesűrítve az egész. Pedig szerintem ez a történet, egy nagy királynő élete megérdemelt volna többet is, egy hosszabb könysorozatot, amelyben inkább jutna hely Viktóriának, mintsem másoknak. 

Emily Blunt a filmben

Viktória szavaira lettem volna kíváncsi, a gondolataira, úgy tényleg a naplójára, amelyben kifejti, miként is érzett Albert iránt, mikor már a felesége volt, a gyermekeikkel kapcsolatban, akik egymás után jöttek. Egyszerűen annyi mindenre vagyok kíváncsi, hogy egy bejegyzésbe bele sem férne. Főleg a feminista énem, aki egyszerűen nem bírja magát tűrtőztetni az iránt, hogy egy férfi irányítsa, hogy a nő cselszövéssel, fondorlattal irányítsa férje tetteit... brrr. Lázadozni támadna kedvem ilyen gondolatok nyomán. 

Ugyan részben megkaptam, amire vágytam. De inkább az első két-három - a harmadik is csak részben - fejezet volt az, ami inkább lekötötte a figyelmem, mintsem a negyedik, amely egyszerűen kiverte nálam a biztosítékot. 

Valahogy olyan kényszeredett megadásnak éreztem azt a szerelmet. Igen, Albert sosem vált királlyá, sosem lett belőle úgy igazán urolkodó, mégis csak azért hozzámenni, mert elvárják, ez a legjobb Angliának, meg a szerelem... hmmm valahol nem is tetszik és tetszik is egyszerre. Vegyes érzéseim vannak Albert felé, mivel az akkori kor férfiai valahogy felsőbbrendűnek gondolták magukat a nőknék. Egyszerűen bosszantott - ahogy Enola Holmes köteteiben is olvashattam Mycroft előadásában - a nőknek férjhez kell mennie, hogy legyen valaki, hogy tisztességes legyen. 

Manapság viszont inkább az mondják, hogy egy nő egymaga is képes megállni a két lábán. Úgy szeretném ezt a két korszakot összekötni. Azt az eleganciát, amit Viktória képviselt, azzal a feminista ideával, amit manapság a 21. században egyre inkább vallanak a nők. (Csak a férfiakat is értesítsék erről, kérem!)