Sziasztok!
Mint
azt már írtam, Molyon nem rég zajlott egy esemény, a Házak versenye. Még aznap
este, amikor azt a bejegyzést megírtam, kiderült, hogy melyik ház is szerepelt
a legjobban ezen a versenyen.
Az
eredmény pedig:
A MARDEKÁR
Gratulálok
így utólagosan is a háznak, annak mindenegyes tagjának. Összesen 109.361 oldalt olvasott el a 42 Mardekáros, ami
nem kis teljesítmény, ha azt vesszük, hogy 23 nap állt a résztvevők
rendelkezésére. Azt ugyan tudni kell, hogy nem teljesen az oldalak száma
határozta meg a nyerteseket. Ugyanis itt az átlag olvasás adta meg a
végeredményt. A nyertesek átlag olvasása 2603 oldal/résztvevő. Igaz, a többi
ház sem maradt alul.
A második helyezett a Hollóhát volt a maga 62
versenyzőjével. Ők összesen 149.753 oldalt olvastak el, aminek átlaga 2415
oldal/részvevő volt. Ha azt vesszük ez sem egy rossz arány, nem sokkal maradtak
ugyan alul a Mardekárral szemben, de azért lássuk be, hiába volt nekik a
legnagyobb az oldalszámuk az egész versenyben, jóval több emberre oszlott el az
oldalak száma.
Harmadik helyezett az én házam, a Griffendél lett, a
maga 102.679 oldalával, ami résztvevőnként 2281 oldalt jelentett. Házam
összesen 45 taggal rendelkezett, kiknek tagjai, ahogy a karcokat láttam a
zónában, szintén serényen tevékenykedtek, hogy minél magasabb helyezést érjenek
el. Látható, hogy a Griffendél sem maradt nagyon alul, bár a Hollóháthoz képest
mégiscsak kevesebbet olvastunk a maraton során. Bár az átlag azért
nem rossz tekintve a létszámot.
Negyedik helyezett pedig természetesen nem lehet más,
mint a Hugrabug a maga 90.747 oldalával, amivel egészen megleptek. Bevallom
jóval többre számítottam a zónában fellelhető karcok alapján, főleg, mivel
sokan terveztek ez időtájt olvasásokat, többen még fel is jegyezték magunkat
előre, hogy nagyjából mennyi oldallal járulnak hozzá a Hugrabug házhoz. Nekik
az átlag olvasásuk 1972, ami az előző három ház olvasási átlagához képest
nagyon alacsony.
Nekem összességében tetszett a maraton, jó volt, bár
nem tagadom, voltak hibái. Az űrlapokat szabadon megtudta nyitni bárki, akár a
házhoz tartozott akár nem, így fent állt a veszélye, hogy bárki más is
beleírhat, csak úgy találomra, valamint az, hogy bárki, bármilyen számot
beírhatott a maraton során.
Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy nem lett jól
kitalálva maga a maraton, csak voltak egy-két alkamazási hibák, amiket a
legközelebb, a kihívás gazda elmondásai alapján, korrigálva lesznek. Ilyen lesz
például, hogy az űrlapokhoz megadott jelszót fognak kapni a résztvevők, ezáltal
is biztosítva, hogy nem lesz más házaktól plusz beírás.
Alig várom már a következő maraton. Kíváncsi leszek,
hogy FairyDust mivel fog legközelebb elő állni! Eltudom esetleg képzelni, hogy
valamilyen könyvsorozat lesz ismételten a terítéken, vagy esetleg valamilyen
magyar hagyományhoz kötve, esetleg az Államalapítással kapcsolatosan valamilyen
maraton. Mondjuk egy "olvassunk címke alapján" sem egy rossz
választás.
Ám addig is...
Jó olvasást mindenkinek!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése