KÖNYV: Sarah J. Maas - Kingdom of Ash - Felperzselt királyság 1-2.

Írta: Sarah J. Maas
Eredeti cím: Kingdom of Ash
Kiadta: Könyvmolyképző kiadó 2019
Kötés: Puha- és keménykötés
Oldalszám: 696+480 oldal
Sorozat tagja?: Igen - Üvegtrón 7.

Fülszöveg:

Elérkezett a végső háború.

Aelin Galathynius rabszolgából a király orgyilkosává, majd egy birodalom királynőjévé vált. Útjának utolsó, szívbe markoló szakasza a háború kitörésével veszi kezdetét.

Aelin mindent kockára tett, hogy megmentse a népét – csakhogy hatalmas árat fizetett érte. A tündérkirálynő vaskoporsóba zárta, és most tüzes akaratának utolsó lobbanására is szüksége van, hogy elviselje a kínokat.
Ha megtörik, Maeve pusztulásra ítél mindenkit, akit szeret. Csakhogy Aelinnek fogytán az ereje…

De hiába került ő fogságba, a barátainak mennie kell tovább. Bizonyos kötelékek elmélyülnek, míg mások örökre megszakadnak.
A tenger túlpartján Rowan, hű társaival foglyul ejtett hitvesét és királynőjét keresi – nehogy végleg elveszítse!
A sors fonalai végül összeérnek, és kénytelen mindenki összefogni, miközben Aelin a saját életéért és egy jobb világért küzd.

Sarah J. Maas kirobbanóan sikeres Üvegtrón sorozatának utolsó, döbbenetes felvonása!

Mélyedj el az élményében!

Véleményem:

"Huh". Ez volt az első reakcióm, miután befejeztem a könyvet. Nehéz formálni a szavakat, nehéz egyáltalán a magyar megjelenés és olvasás után egy olyan értékelést adni, amit majd a későbbiekben is nyugodt szívvel olvashatom majd. Amire azt tudom majd mondani, hogy igen, a Felperzselt királyság 1-2. tényleg ilyen. Tényleg ez volt. 

Nos, az a nagy igazság, hogy nagyon nehéz írni, nehéz a szívem, hiszen ez a sorozat végigkövette a középiskolás életemet. Emlékszem, amikor megvettem anno az Allee-ban az első részt, s hihetetlen, ahogy végigkövette az egész tinikoromat. Látott bőgni, látott izgulni, látott minden helyzetemben, amiben csak voltam életem során. Bármikor beleolvashattam egy-egy részbe, elvihettem magammal az angol változatát szépkiejtési versenyre, még akkor is, ha nem nyertem vele semmit sem. 

Nehéz búcsút inteni ennek a könyvnek, főleg azért mert még mindig szenvedek a "máslaposságban". Még mindig a hatása alatt vagyok, s hiába próbálok tovább lépni, nem megy. Főleg hogy az angollal együtt olvastam. 

Erről pedig szeretnék bővebben beszélni. Már az elején, amikor belekezdtem az utolsó kötetbe az angolból is elolvastam egy-egy részt, főleg ami nagyon érdekelt. Nos nem minden lett olyan szuper a magyar fordításban, mint mondjuk az angolban volt. Angolban valahogy sokkal drámaibbnak hatott az egész történet, jobban átjött Aelin szenvedése, gyötrelme, hogy kiheverje a kínzásokat, amiket átélt. 

Magyarul kissé elnagyoltnak éreztem egyes részeket - akit érdekel és olvasta, privátban szívesen beszélgetek vele -, mintha a fordító csak leakarta volna tudni, és inkább a csatarészekre koncentrált volna nem pedig arra, hogy Aelin milyen traumán ment keresztül. 

Másik fordítási rész: hím. A hátamon égnek állt minden egyes szőrpihe, amim van. Angolban ez male, amit fordíthatunk hímként is, de férfiként még jobb lett volna. Oké, Rowan, Fenrys és a többiek mind-mind tündérek, akikre nem biztos, hogy teljesen illene a férfi kijelentés, de még mindig jobb lett volna ,mintsem hímként emlegetni őket. Ennyi erővel Aelin-t is nősténynek nevezhették volna, a nő helyett. 

Viszont, hogy ne csak a negatívumot fogjam meg: zseniálisak voltak a harci jelenetek. Nem is bírtam mindent egyszuszra végigolvasni, mert a szívem úgy dobogott, hogy majd elájultam. Ezek a részek olyanok voltak gyakorta, mint A Köd és Harag udvarának a vége, ahol egy fejezetet mai napig nem bírok rendesen elolvasni, pedig már kiolvastam az eddig megjelent magyar és angol köteteket. Ájulás kerülgetett néha a csata részeknél, viszont nagyon is élveztem minden percét.

SPOILER KÖVETKEZIK!! GÖRGESS AZ ALJÁRA!!

Nos, ami viszont a zárat, Erawan és Maeve legyőzését jelenti.... hát itt kiverte nálam a biztosítékot az írónő. Kezdjük a zárral, az amúgy is előbb volt. Most komolyan nem esett le nekik már az elején, hogy ketten is véghez vihetik a zár elkészítését? Oké, Aelin-t elvitte Maeve, szóval először meg kellett menteni. De az, hogy nem jutott eszébe senkinek csak a vége fele, hogy akár ketten is csinálhatnák, nem csak Aelin.... hát ott már fogtam a fejem.

Amikor pedig a zár készült és ott voltak a világok közötti részben, amikor Aelin elcserélte Erawant Elenára... hát valahogy nem számítottam rá. Kedves gesztus, csak valahogy olyan érzésem van, mintha a kedves gesztus felesleges lett volna. Persze szép gesztus, de nem lett volna egyszerűbb, ha az Istenek elviszik Erawant, és akkor zárja be őket az átjáróba, és akkor talán Aelinnek több ereje marad, Maeve ellen? Dorian amúgy is elintézte Maevet, szóval könnyebb lett volna legyőzni. 

Erawan viszont... huuuu gyerekek annyira butának lett megcsinálva a magyar fordításban, mintha nem egy több száz éves valgról beszélnénk. Ahogy rávetetette magát Yrene-re mondván gyógyító és akkor neki nyernie kell vele szemben. Ott a sereged, nyerésre állsz, és hirtelen egy gyógyító után eredsz?! Ennél a pontnál a tenyerembe temettem az arcomat, mondván, hogy lehet valaki ennyire bolond, hogy ráugrik a csalira. Ez volt a cél, én értem, de az angolban valahogy jobban hangzott ez, mint a magyarban. Ott is fogtam a fejemet, de legalább nem éreztem abberáltnak Erawant. 

Maeve. Na, hát.... róla mit is mondjak. Voltak jó pillanatai, amikor Dorian kiismerte valamennyire a királynőt. Akkor azért felcsillant bennem a remény, hogy talán nem annyira gonosz, mint ahogy azt korábban gondoltam. De csalódnom kellett, mégis olyan gonosz, mint ahogy azt mutatta. Pedig reménykedtem egy kis pálfordulásban.

SPOILER VÉGE!!!

Voltak esetek, amikor nem értettem egyet a reakciókkal, történésekkel. Megértettem persze, hogy sokan miért mondták azt, hogy inkább ne beszéljünk róla, mert fáj. Na igen, voltak esetek, halál esetek is, amik nagyon megviseltek. Elsírtam magam egy pár helyen a történet alatt. A legnagyobbnál viszont nem láttam a logikát, valahogy mintha ott elcsúszott volna valami. Nemes gesztus volt, azt tény, viszont mikor megtörtént nagyokat pislogtam. Hogy mi? Most kajak meghalt? DE AZ ELŐBB MÉG VOLT BARIKÁD?! AKKOR MOST MI?! 

Némelyik halál pedig csak úgy megtörtént. Amolyan az előbb még élt, most pedig már nincs. Persze, ha belegondolunk az élet is ilyen. Egyik nap még beszélünk vele, másik nap pedig már hiába csörgetjük, nem fogja már felvenni. Megértettem a kapcsolatot, megértette, hogy mi is folyt le ott valójába, viszont mikor megjelent az interneten akkor még csak az angol változatból a megrendülés a külföldiek részéről, hogy Sarah megölte.... akkor nagyobb szabásúnak gondoltam, drámaibbnak, ahogy az ember elképzeli egy ilyen személy halálát. Könnyek, taknyom-nyálam egybe folyik, trauma borzadály. Itt meg csak.... putty. 

A könyv maga komoly volt, kevés humor volt most benne, ami reális is, hiszen egy háború kellős közepén nem fog az ember röhögni, vicceket elsütni. Idézni viszont szintén elfelejtettem. Annyira benne ragadtam, annyira nem tudtam arra figyelni, hogy ja amúgy ott van egy szó a kihíváshoz, vagy épp egy igazán tanulságos mondat hangzott el, csak belevesztem. Ott voltam és léteztem. 

Milyen volt viszont a vége? 

Szívbe markoló. Tényleg leeresztettem a végére, megéreztem én magam az olvasó is, hogy akkor ez a vége, itt már csak a befejező van, és már csak a zárósorok, amikkel pontot teszünk egy 7 kötetes zseniális sorozat végére. Könnyeimmel küszködve elolvastam az utolsó lapokat, és Aelinnel együtt sírtam az utolsó lapon. 

A könyv minden fordítási és WTF pillanatával együtt remek lett, de főként feledhetetlen. Rengeteg emlék maradt a lapok között, ahogy könnyv, izgalom, félelem és döbbenet, amit az írónő fordulatos soraival, szívet melengető jeleneteivel, egyre bátrabb fogalmazásával adott az olvasóinak. 

Ajánlom mindenkinek, aki imádja a fantasyval kevert szerelmet, ahol nem baj, ha egy kissé virágnyelven fogalmazzuk meg a tényt, vagy ha csak röhögni akar egy jót - az egész sorozatra tekintve.