Sziasztok!
@_Vera molynál látva a tag-et, kedvet kaptam én magam is kitölteni. Lássuk csak, miként is tudom megvalósítani.
1.
Palacsinta – egy könyv, ami csupa olyan dologgal van megtöltve, amit szeretsz
Ide mondanám Sarah
J. Maas- Föld és vér háza kötetét, amelyet egyszerűen letehetetlennek
találtam. Hosszú ugyan, de minden oldala töltve van azzal, amit imádok.
Egyszerre fantasy, modern és szerelmes, amelyet csak Sarah képes hozni nekünk.
Ugyanakkor Benjamin Alire Sáenz – Életem kifürkészhetetlen logikája is
megvesz kilóra, rövid tőmondataival, melyek jóval többet mondanak, mint bármely
más hosszú monológ.
2. Lángos – egy
könyv, amit régen nagyon szerettél, és azóta is újra meg újra előveszed
Sarah könyvei
megunhatatlanok, azonban ez a tag unalmas lenne, ha mindegyikhez őt írnám. Így azt
mondanám, hogy Böszörményi Gyula Ambrózy báró sorozata az, amely időről
időre előveszek, amikor nosztalgikus hangulatba kerülök Budapest utcáin.
Legnagyobb bánatomra, pont akkor nincs nálam egyik kötet sem, amikor tényleg
bele akarnék olvasni.
3. Úszás – egy könyv, amiben fontos szerepet kap a mozgás
Mostanában sok olyan könyvet olvastam, amelyben szerepet kapott a mozgás, viszont főként Holly Black – A kegyetlen herceg könyvét mondanám. Ahol egyaránt az elmét és a testet is mozgásban tartják a karakterek kardvívással.
4. Unikornisos
úszógumi – egy könyv, ami annyira cuki, hogy el sem hiszed
A fogós pont. Ide egyáltalán nem tudok most mit írni. Nem olvastam ilyet mostanában. Azonban máskor már olvastam, csak nem idén. Ez pedig Homonay Gergely – Puszi, Erzsi! kötete, amin szinte sírva röhögtem néhol.
5. Napszúrás – egy
könyv, amiben fontos szerepet kap egy betegség
Leigh Bardugo –
Bűnös birodalom. Itt kap
igazán szerepet egy betegség, viszont bővebben beszélve róla már spoileres
lenne.
6. Naptej – egy
író, akit sokan bántanak, és te mindig késztetést érzel rá, hogy megvédd
Sarah J. Maas tudnám mondani, bár neki kevés utálója van – legalábbis én eddig kevéssel találkoztam -, így őszintén ehhez a ponthoz sem tudok még mondani szerzőt.
7. És végül egy
könyv, amit a legutóbbi nyaraláson olvastál
Július közepén
voltam szabadságon, ami inkább túrázással telt, de azért beszorítottam az olvasásokat
is.
- Nancy Springer – Az eltűnt márki esete
- Róbert Katalin – Szelidíts meg!
- Holly Black – A gonosz király
Ezt a hármat
olvastam inkább a nyaralásom alatt, amit igazából itthon töltöttem. Lebarnulni
nem sikerült, de legalább egy jó kis találkozót összehoztunk @_Vera_ mollyal és
szép helyekre kirándulhattam.
Remélem, tetszett
a tag!
Neked milyen
könyvek jönnének a pontokhoz?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése